|
| ||||
|
FILOZÓFIÁM
ÍRTA
L. RON
HUBBARD
A második világháború végén, a megsérült látóidegektől vakon, s a hátamat és csípőmet ért sérülésektől lebénulva azzal kellett szembenéznem, hogy gyakorlatilag nincs jövőm. Szolgálati nyilvántartásomban ez áll: ez a tiszt semmiféle neurotikus vagy pszichotikus tendenciát nem mutat. De ez is ott állt: maradandóan rokkant. És akkor jött az újabb csapás... Családom és barátaim elhagytak, mint egy feltehetőleg reménytelen nyomorékot, aki élete hátralevő napjaiban csak terhet jelentett volna számukra. Mégis, kevesebb mint két év alatt visszaküzdöttem magam odáig, hogy ismét jó kondícióban voltam, és erős mindezt úgy, hogy pusztán azt használtam, amit tudtam, illetve amit sikerült megállapítanom az Emberről, valamint a világegyetemhez való viszonyáról. Nem volt senki, aki segített volna: amit tudnom kellett, magamnak kellett kitalálni. S elég trükkös dolog úgy tanulni, hogy közben nem lát az ember. Lassanként hozzászoktam, hogy azt mondják: lehetetlen, nincs esély, nincs remény. Mégis, újra elkezdtem látni, járni, és teljesen új életet alakítottam ki. Boldog és elfoglalt életet, amely reményeim szerint hasznos is. Egyedül azokban a pillanatokban vagyok szomorú, amikor bigott emberek azt mondják másoknak, hogy minden rossz, és nem vezet semmilyen út sehová, és sehol nincs remény, s hogy nincs más, csak szomorúság, egyhangúság és vigasztalanság és minden olyan erőfeszítés, amellyel másokat segíteni akarunk, hiábavaló. És én tudom, hogy ez nem igaz. Így hát a filozófiám abban áll, hogy a bölcsességet meg kell osztani, segíteni kell másokat, hogy tudjanak segíteni saját magukon, és ezt folytatni kell minden szélvihar ellenére, mert mindig jön egy szélcsendes időszak. Ugyancsak figyelmen kívül kell hagyni az önző értelmiségit, ahogy azt kiáltja: Ne tárjuk fel figyelmen kívül kell hagyni az önző értelmiségi, ahogy azt kiáltja: Ne tájuk fel rejtélyt! Tartsunk meg mindent magunknak! Az emberek nem értik.
|
|||
|
| ||||
| Otthon | Kapcsolódó oldalak | Szójegyzék | Könyvesbolt | E-mail | A te nézõpontod | Scientology |
|
||||