|
VÁLASZOK A GYAKORI KÉRDÉSEKRE
Miért nevezik a Szcientológiát vallásnak?
Azért, mert a Szcientológia megfelel mindhárom kritériumnak, amelyet a teológusok
általában a vallásosság meghatározására használnak világszerte: 1) hit valamilyen Végső Valóságban, például a Legfelsőbb Lényben vagy az örök igazságban, amely túlmutat a földi világ jelen helyzetén; 2) vallási gyakorlatok e Végső Valóság megértésére, elérésére vagy a vele való egyesülésre; és 3) hívők közössége, akik összefognak e Végső Valóság felé törekvésben.
A Szcientológia hite egy Végső Valóságban, ami meghaladja az anyagi világot, magában foglalja a thetán fogalmát, a szellemi világot (a hetedik dinamikát) és a Legfelsőbb Lényt
(a nyolcadik dinamikát). A második elem a Szcientológia szertartásaiban található meg, úgymint: névadási, esketési, temetési szertartások, de leginkább a vallási szolgáltatások terén, az auditálásban és képzésben, amely által a Szcientológusok növelik szellemi tudatosságukat önmagukról valamint megértést szereznek a szellemi világról, és végül a Legfelsőbb Lénnyel való kapcsolatukról. Ami pedig a harmadik elemet illeti: igazán életerős hívő közösség található bármely Szcientológia egyházban, gyakorlatilag a nap szinte bármely időszakában.
A Szcientológia tehát vallás a szó leghagyományosabb értelmében. A Szcientológia segíti az embert, hogy tudatosabbá váljon Istennel, valamint a saját és a körülötte élők szellemi természetével kapcsolatban. A Szcientológia vallásos írásai elismerik, hogy létezik egy teljes dinamika (késztetés vagy motiváció az életben) a Legfelsőbb Lénynek szentelve (a nyolcadik dinamika), valamint egy másik dinamika, ami kizárólag csak a késztetéssel a szellemként való létezésre foglalkozik (hetedik dinamika). Az élet ilyen területeinek elismerése a vallások hagyományos jellemzője.
A Szcientológiának a többi nagy vallással együtt közös vonása a földi béke és az ember megváltásának álma. Ami a Szcientológiában új az az, hogy a szellemi javuláshoz itt és most kínál pontos utat, egy olyan módot, amellyel ezt teljes bizonyossággal elérjük.

|