|
VÁLASZOK A GYAKORI KÉRDÉSEKRE
L. Ron Hubbard levelek áradatát kapta, ahogy a kézirat másolatai kézről-kézre vándoroltak, amelyben további információkat kértek, és az új tárgy további alkalmazási lehetőségeiről faggatták. Hamarosan azt vette észre, hogy minden idejét levelek megválaszolásával tölti, és úgy döntött, ír egy átfogó könyvet a témáról.
Először egy cikket jelentetett meg. A Terra Incognita: Az elme az Explorers Club Journal 1950-es téli/tavaszi számában jelent meg. Ezt követte a Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya című könyv, amelyet 1950 májusában adtak ki, ami kis híján egy éjszaka leforgása alatt nemzeti bestseller lett. Nyár végére az emberek szerte az országban nemcsak olvasták a könyvet, hanem saját csoportokat is szerveztek azzal a céllal, hogy a Dianetika technikáit alkalmazzák. A könyv azóta is bestseller, és a New York Times egyik bestseller listáján újra első helyre került csaknem 4 évtizeddel az első kiadása után. Folyamatosan a bestseller listákon látható világszerte.
Az ország minden részéből jövő egyének tízezreinek nyújtott ezernyi Dianetika tanácsadási óra során rövidesen világossá vált, hogy sok ember, akit ezekkel az eljárásokkal auditáltak, olyan eseménnyel került kapcsolatba, melyek, úgy tűnt, előző életekben történtek. Bizonyos tisztviselők megpróbálták megállítani ezen jelenségek további kutatását a Dianetika szervezetekben, de L. Ron Hubbard tovább folytatta. Az ezt követő vizsgálódások során miközben ezt a kérdést tette fel magának: Ki az, aki ezt a mentális képmást nézi? (ez a megoldásra váró létfontosságú kérdés, 1950-ben a Dianetika: A szellemi egészség modern tudományacímű könyvben merült fel) úgy gondolta, hogy ennek valami másnak kell lennie, mint az elme. Arra a következtetésre jutott, hogy ezt maga az emberi szellem teszi. Végül bebizonyította, hogy a személyiséggel foglalkozik a személyiséggel, aki egy olyan lélek, aki testben lakik, és elmét használ és bebizonyította, hogy az embernek alapvetően szellemi természete van.

|