|
VÁLASZOK A GYAKORI KÉRDÉSEKRE
Hogyan indult el a Szcientológia?
L. Ron Hubbard 1923-ban kezdte az elmével és a szellemmel kapcsolatos tanulmányait, ennek eredménye az Excalibur című kézirat lett 1938-ban. Ebben a ki nem adott munkában jelenik meg először a Szcientológia szó, hogy jelölje azt, amit L. Ron Hubbard úgy nevezett, hogy a tudásról való tudás tanulmányozása. Úgy döntött, nem adja ki a könyvet, mert
Az Excalibur nem tartalmazott semmilyen terápiát, hanem egyszerűen az élet összetevőiről szóló értekezés volt. majd hozzátette
Úgy döntöttem, tovább megyek.
Ez a tovább megyek hozta meg aztán a Dianetikát, amely tulajdonképpen bevezetés a Szcientológia sokkal szélesebb területére. A Dianetika egyfajta terápiát nyújt, amelyet a hétköznapi ember könnyedén használhat. Így 1947-ben írt egy kéziratot, amelyben részletezte néhány felfedezését.
Ezt akkor nem adták ki, de kézről-kézre vándorolt a barátok közt, akik lemásolták és továbbadták másoknak. (Ezt végül 1951-ben adták ki Dianetika: Az eredeti tézis címmel, és később újra kiadták, Az élet dinamikái címen.)

|