|
25.
FEJEZET
A SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZAK SZEMÉLYZETE

Ron Hubbard a Szcientológia egyházakat az épelméjűség szigeteiként jellemezte egy nehézségekkel teli világban, amelyeket azért alapítottak, hogy kisegítsék az embert a növekvő sötétségből és e földi civilizáció hanyatlásából. Mások beszélnek egy jobb világról. Mi létrehozunk egyet. írta.
Minden Szcientológia egyház elhivatott célja, hogy hozzákezdjen ennek a jobb világnak a megteremtéséhez úgy, hogy minden egyes hívőt jobbá tesz azáltal, hogy a szellemi tudatosság egy magasabb szintjére hozza őt, valamint képessé teszi arra, hogy pozitív változást hozzon létre az élet minden olyan tevékenységében, amellyel csak foglalkozik. De egyetlen szervezet sem tudna egy ilyen küldetést emberek nélkül megvalósítani, így aztán a missziók és egyházak személyzete az, amely a Szcientológia vallás gerincét képezi.
A hétköznapok világában egy állás megtartása a legtöbb ember számára nyomasztó
szükségszerűség. A megélhetésért dolgozók közül kevésnek adatik meg az a szerencse, hogy valami olyat csináljanak, amit élvezhetnek; még kevésbé valami olyat, amiről úgy
érzik, hogy életüket e törekvésnek szentelhetik. Ezzel ellentétben a Szcientológia szervezetek munkatársai felismerik annak fontosságát, hogy másokat segítsenek a béke, az épelméjűség és a valódi szellemi szabadság elérésében. Ahogy L. Ron Hubbard mondta: Egy poszt egy Szcientológia szervezetben nem munka. Ez egy erkölcsi kötelesség és keresztes hadjárat.

|