|
12.
FEJEZET
AZ
ÉLETORIENTÁLÓ TANFOLYAM: A KOMPETENCIA ELÉRÉSE AZ ÉLETBEN

zt mondják, hogy a legtöbben csendes reménytelenségben élik az életüket. Bár ez talán nem mindenkire igaz, hány ember mondhatja el magáról, hogy az élete harmonikus, kielégítő és hogy elérte céljait? Hányan mondhatják el magukról, hogy azt az életet élik, amit megálmodtak? Miközben az embert gyakran annak alapján határozzák meg, és aszerint emlékeznek rá, hogy mit csinál az életben amit általában a munkája képvisel , az élethez természetesen ennél több kell. Az igazi beteljesülés és boldogság akkor következik be, amikor az ember mind a nyolc dinamikán eleget tesz a kívánalmaknak: a családon és barátokon keresztül, azokon a csoportokon keresztül, amikhez tartozik, és azokon keresztül, amikkel az illető hozzájárul a többi dinamikához, és amit kap azoktól. Ha ezek közül a tényezők közül bármelyik is hiányzik az ember életéből, illetve össze vannak zavarodva vagy kiegyensúlyozatlanok, akkor ott a felfordulás csíráit találjuk.
Tény azonban az, hogy rendszerint a személy munkája a legfőbb kalapja az életben. Ez az, amit elsősorban teszünk, és ami által támogatjuk önmagunkat, ami így leköti figyelmünk nagy részét. Következésképpen, amikor ez a tevékenység rosszul megy, hajlamos arra, hogy kihasson az életünk más tényezőire is. Ennek fordítottja is igaz; ha a többi kalapunk (legyen az férj, feleség vagy szülő) eltér az ideálistól, akkor ez hajlamos kihatni a munkánkra és a többi egyéb kalapunkra. A munkánk mégis fontos, hiszen ébren töltött óráinkból többet foglal le, mint bármely más cselekvés, és sikerünk vagy kudarcunk kihatással van a céljainkra vagy álmainkra minden dinamikán. Például a férfi, aki a munkahelyén nem termelékeny és elégedetlen, az hazaviszi az elégedetlenségét és szorongását, feldúlja a családja életét,
szenved a szabadidejében és negatív hozzáállása következtében gyakran elveszti barátait is. Természetesen nem olyan boldog, mint amilyen akkor lenne, ha magasabb szintű kompetenciát tudna mutatni fő tevékenysége során. A kompetencia sok pozitív tulajdonsággal jár együtt, beleértve a büszkeséget, elégedettséget és a biztonság érzését.

|