|
A KULCS AZ ÉLETHEZ
Mint azt az előző fejezetben bemutattuk, L. Ron Hubbard az 50-es években felismerte ennek a problémának a gyökerét, és 1964-re kifejlesztette úttörő jellegű tanulási technológiáját. Az 1970-es évek végén azonban látta, hogy a fokozódó kulturális hanyatlás miatt még ennek a technológiának is szüksége volt egy alapvetőbb kezelésre. Addigra már olyan emberek
generációi nőttek fel, akiket hatalmas mennyiségű olyan információval bombáztak, amit nem értenek, és akik felvették a szemlélők szerepét. Nincsenek kommunikációban az élettel, ami lényegében azt jelenti, hogy képtelenek kompetensen kommunikációt indítani és fogadni.
Továbbá L. Ron Hubbard világosan látta, hogy ha valaki igazán meg tudná érteni azt, amit olvas és hall, és meg tudná értetni magát másokkal, akkor az élet egésze nyitva állna számára. Ezt megfordítva, amilyen mértékben nem képes egy ember kifejezni vagy megértetni magát másokkal, nem képes megérteni, hogy mások mit kommunikálnak, olyan mértékben lenne elzárva előle az élet. A kommunikációból kiesett világ problémájának megoldása során L. Ron Hubbard kifejlesztett egy módszert, amely nem csak arra képes, hogy egy analfabéta személyt írástudóvá tegyen, hanem arra is, hogy bárkinek megnövelje azt a képességét, hogy megértsen dolgokat, és hogy megértesse magát.
És ez a Kulcs az élethez.
A Kulcs az élethez egy nagymérvű áttörés a kommunikáció területén. Lépésről lépésre lehámozza azokat az okokat, amiért egy személy nem tudja felfogni azt, amit olvas, ír és hall, valamint amiért mások nem értik meg őt.

|